2015. augusztus 24., hétfő

Gesztenyelisztes ravioli aszalt meggyes túróval töltve


A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában

Hozzávalók kb. 30 db-hoz
a tésztához:
20 dkg BL55 liszt
3 tojás
1 csipet só
a töltelékhez:
20 dkg túró
2 evőkanál apró szemű zabpehely
2 evőkanál tejföl
10 dkg aszalt meggy
7 dkg cukor

a tálaláshoz:
porcukor
5 dkg étcsokoládé
1 evőkanál kókuszolaj

A lisztekből, a sóból és a tojásból tésztát gyúrunk (a tojások méretétől függően, ha szükséges, kevés vizet adunk hozzá). Letakarva 30 percet pihentetjük.
A túrót áttörjük, összekeverjük a cukorral, a tejföllel, a zabpehellyel és a feldarabolt aszalt meggyel.
A tésztát lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk. 10 cm átmérőjű ravioliformázóval először kiszúrjuk a lapokat, majd egyenként a formára helyezzük. A közepükbe 1-1 teáskanálnyi tölteléket teszünk, és a raviolikészítőt összenyomjuk. A raviolikat kifőzzük, leszűrjük, és tányérra szedjük.
A csokoládét vízgőz fölött a kókuszzsírral megolvasztjuk, majd a tésztára csorgatjuk. Porcukorral meghintve azonnal tálaljuk.


2015. augusztus 19., szerda

Rozskovászos tönkölykenyér


A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában



Hozzávalók 24 cm-es edényhez
20 dkg aktív, erős rozskovász (teljes kiőrlésű lisztből)
40 dkg tönkölyliszt
2,5 dl langyos savó vagy író
2 teáskanál só

A kovászt dagasztógépbe tesszük, a savóval elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet. Lazán összevegyítjük, és állni hagyjuk 30 percet. Ezután hozzáadjuk a sót is. A szokásos kenyértésztánál lágyabb, de nem ragadós tésztává dagasztjuk. Lisztezett tálba tesszük, letakarva kelesztjük. 3-4-szer átgyúrjuk, hajtogatjuk 1/2 óránként. Ezután kerek cipóvá formázzuk, és lisztezett kelesztőkosárba rakjuk, majd több órán át kelesztjük; az idő függ a kovász erősségétől és a hőmérséklettől is.
Amikor a tészta szépen megemelkedett, a sütőt az öntöttvas lábassal együtt előmelegítjük 250 fokra. A tésztát óvatosan a forró edénybe borítjuk, tetszőleges bemetszést ejtünk rajta, vízzel alaposan lepermetezzük, a fedőt rátesszük. Így sütjük 30 percet, majd a hőmérsékletet 200 fokra mérsékeljük. További 15 percet, majd fedő nélkül még 5 percet sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Tipp: a kovász készítése megegyezik az itt leírtakkal, de ehhez a kenyérhez teljes kiőrlésű rozslisztet használunk.


2015. augusztus 14., péntek

Kókuszlisztes müzliszelet aszalt meggyel


A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában



Hozzávalók:
1 alma
10 dkg zabpehely
6 dkg dió
4 evőkanál magkeverék (szezám-, len-, napraforgómag)
10 dkg aszalt meggy vagy mazsola
1 evőkanál méz
3-4 evőkanál kókuszzsír


Az almát lereszeljük, az aszalt meggyet és a diót apró darabokra vágjuk. A kókuszzsírt és a mézet összeolvasztjuk. A zabpelyhet, a kókuszlisztet, az aszalványt, a magvakat és a diót összekeverjük. A reszelt almát, majd a mézes kókuszzsírt is beleforgatjuk. Kézzel alaposan eldolgozzuk, a masszának a tenyerünkben összenyomva gombóccá kell összeállnia. Ha száraz és morzsálódik, almát vagy pár kanál vizet teszünk hozzá. Ezután kisebb szilikonos formába vagy sütőpapírral bélelt tepsibe nyomkodjuk, ujjnyi vastagra hagyjuk. 170 fokon 20 percig sütjük. Kihűtjük, majd tetszőleges formákra vágjuk.



2015. augusztus 8., szombat

Szeder télire


Akinek van kertje, benne gyümölcsök, zöldségek, akad munkája bőven. Főleg , ha megpróbálja télire is elraktározni azokat. Lelkes kertészek vagyunk,a megtermelt zöldséget , gyümölcsöt igyekszünk minél egészségesebben, ésszerűbben eltenni télire.
         Anyukám kertje végében van egy szép sor szeder.Akinek volt már dolga szederrel,az tudja, mennyire kényes gyümölcs. Drága pénzért megpenészedve láttam ma is a zöldségesnél. Ha leszedés után nem csinálunk vele valamit, akkor bizony kárba veszett a sok munka. Márpedig a szeder nem egyszerre érik. Folyamatosan kell szedni,  megenni gyorsan, vagy elraktározni télire. Gyönyörű a színe, finom az  íze és hiper-szuper egészséges. Ezért én igyekszem minél kevesebb hőhatásnak kitenni. 
       A legegyszerűbb a fagyasztó. Ha van hely akkor fél kilós csomagokat készítek.Pár csomagot gurulósra fagyasztok. Alaposan megmosom, megszárítom, majd jól zárható tasakba lefagyasztom. Süteményekhez, cobblerhez, fagylaltokhoz használom. 
          Szeretjük a friss gyümölcsös ivóleveket, a szeder kiváló alapanyag ehhez. Ha van friss, akkor 1 kiló szeder 5 liternyi ivóléhez bőven elég. Botmixerrel pürésítem, átpasszírozom a magoktól. Vízzel keverem, ízesítem citrommal, mézzel, mentával, citromfűvel. 
       Sajnos az ivólé sok helyet foglal el a kamrában, nem gazdaságos a tárolása, így a szederpürét lefagyasztom. 
          A jégkrémkészítő műanyag alkalmatosság a legjobb ehhez. 1 dl -es rekeszei vannak, így mindig tudom mennyit fagyasztottam le, és az mihez elég. A jégkrémes tartályokat feltöltöm a friss gyümölcspürével , lefagyasztom, majd kiszedem. Egyenként folpackba csomagolom. Így teszem el télire. Amikor ivólevet készítek, csak ki kell venni a kész, átpasszírozott  pürét. Ilyenkor sok munka van vele, de jövő nyárig sokszor meg fog térülni a fáradozásunk. 



A jégkrémkészítő műanyag alkalmatosság a legjobb ehhez. 1 dl -es rekeszei vannak, így mindig tudom mennyit fagyasztottam le, és az mihez elég. A jégkrémes tartályokat feltöltöm a friss gyümölcspürével , lefagyasztom, majd kiszedem. Egyenként folpackba csomagolom. Így teszem el télire. 




Dzsemet is szoktam készíteni. Egyszerű pektin alapú fixet használok. Előnye a kevés főzés, a kevesebb cukor,a szép szín. A használati utasítás szerint készítem, vagy ízesítem valamivel. Rum, vanília, fahéj,étcsoki...stb.
Ezeket az eljárásokat más bogyós gyümölccsel is elvégezhetjük. 


A gyümölcspürét kisebb vidám formákba is szoktam fagyasztani. A kosárka formába teszek pár szem friss szedret, felöntöm a gyümölcspürével. Fagyasztás után remek jégkocka lesz belőle.




Kisebb jégkockaformákban is szoktam fagyasztani a szederpürét. Egy kocka kellemessé színezi és ízesíti a nyári hűsítő italunkat. Ha megfagytak kiszedem a formából, dobozba rakom. Úgy tárolom a fagyasztóba. 



Az alábbi linkeken szedres recepteket találtok. 

A szeder kiváló a 

morzsasütibe:

jégkrémbe, fagyiba:

cobblerbe:



zsályával hűsítő italként:

vajas-leveles tésztába :

krémekbe:

szuper egészséges smoothie-ba:

Ti hogyan téliesítitek  a szedret? :)


2015. augusztus 7., péntek

Kókuszvizes smoothie


A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában


Hozzávalók 2 személyre:

15 dkg fagyasztott szeder
1 banán
15 dkg friss gyümölcs (szeder, málna, ribizli stb.)
3 evőkanál lenmag
1 marék friss spenót
15 dkg görög joghurt


A banánt karikákra vágjuk, a többi hozzávalóval együtt turmixgépbe tesszük; a fagyasztott gyümölcsöt nem kell kiolvasztani. Alaposan összedolgozzuk, és azonnal tálaljuk.


Tipp: választhatunk más gyümölcsöt és zöldséget is az elkészítéséhez.



2015. augusztus 3., hétfő

Spagetti kertész módra




A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában



Hozzávalók
20 dkg Molnár Tészta spagetti
4 dkg vaj
2 szál újhagyma
1 zsenge sárgarépa
1 marék zsenge zöldborsó
1 evőkanál frissen facsart citromlé
frissen őrölt bors
5 dkg kecskesajt
friss petrezselyemzöld


A spagettit kifőzzük, leszűrjük, 1 kis bögrényi (kb. 1/2 dl) főzőlevet félreteszünk.
1 evőkanál vajon megpirítjuk a felszeletelt újhagymát. Hozzáadjuk a darabolt sárgarépát, a kifejtett zöldborsót. Együtt pirítjuk, amíg a zöldségek meg nem puhulnak, közben sózzuk, borsozzuk. A leszűrt tésztához vegyítjük a zöldséges ragut, a maradék vajat, a citromlevet, és ezt is sózzuk, borsozzuk. A félretett főzővizet óvatosan adagolva a tésztára öntjük, az egészet átkeverjük. A sajtot a tetejére morzsoljuk, friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


2015. augusztus 1., szombat

Levendulás-sárgabarackos sütemény


A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában



Hozzávalók 20 x 12 x 5 cm-es sütőformához vagy 12 db kosárkához:

2 tojás
12 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
7 dkg liszt
3 dkg mandulaliszt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg olvasztott vaj

továbbá:
2 sárgabarack
1 csipet levendulavirág

a formához:
olvasztott vaj
kevés liszt



A cukrot a tojással habosra verjük. Ezután óvatosan beleforgatjuk a sütőporos lisztkeveréket, a sót és a vajat, végül a levendulavirágot.

A formát (formákat) kikenjük vajjal, lisztezzük, majd beleöntjük (elosztjuk a kosárkákban) a masszát. A tetejét kirakjuk a vékony szeletekre vágott sárgabarackkal. Előmelegített sütőben 180-190 fokon 15-20 percig sütjük, amíg a sütemény széle barnulni nem kezd.Tűpróba! Porcukorral meghintve tálaljuk.



Ezt a tésztát süthetjük egy nagyobb formában, vagy kisebb kosárkákban elosztva is.