Gesztenyés-diókrémes-szilvalekváros piskótatekercs
A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazinban is. |
Hozzávalók
- a piskótához (1 gáztepsinyi mennyiséghez):
- 6 tojás
- 6 evőkanál cukor
- 5 evőkanál liszt
- só
- továbbá:
- 20 dkg darált dió
- 10 dkg cukor
- 1 dl tej
- 15 dkg vaj
- 20 dkg Maroni fehérarany gesztenyepüré
- szilvalekvár
- a díszítéshez:
- dió
Elkészítés
A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét 1 csipet sóval kemény habbá verjük, félretesszük. A tojások sárgáját a cukorral pár perc alatt robotgéppel krémes állagúvá dolgozzuk; akkor jó, ha kifehéredik. A lisztet kanalanként adagolva hozzákeverjük. A fehérjehabot óvatosan beleforgatjuk, és a sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. Előmelegített sütőben világossárgára sütjük. Azonnal cukorral hintett konyharuhára borítjuk, a sütőpapírt óvatosan eltávolítjuk, és a még meleg piskótát a konyharuhával együtt felcsavarjuk.
Amíg hűl, elkészítjük a krémet. A diót a cukorral és a tejjel felfőzzük, kihűtjük. A vajat habosra turmixoljuk, majd a kihűlt diókrémmel alaposan kikeverjük. Beledolgozzuk az áttört gesztenyemasszát. A piskótát kitekerjük a konyharuhából, vékonyan megkenjük szilvalekvárral, majd rásimítjuk a gesztenyés diókrémet. Óvatos mozdulatokkal felcsavarjuk, hűtőben hagyjuk pár órát, így szépen szeletelhető lesz. A tetejét dióval díszíthetjük.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése