2014. december 14., vasárnap

Fügés-kávés kenyér pirított mandulával




A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában


Hozzávalók:
 35 dkg kenyérliszt
 5 dkg teljes őrlésű rozsliszt
 25 dkg kenyérmag
 0,5 dkg élesztő
 10 dkg mandula pirítva, aprítva
 1 teáskanál őrölt , pörkölt kávé
  3 evőkanál aszalt gyümölcs vegyesen (füge, meggy, sárgabarack)
 1 teáskanál  só
 1 evőkanál olaj
  kb.2 dl víz



A kenyérmagot az élesztővel, a vízzel alaposan elkeverjük. A többi hozzávalóval együtt  kézzel vagy géppel kidagasztjuk. A  végén óvatosan beledagasztjuk az őrölt kávét, az aprított aszalékot, és a pirított mandulát. Ha elkészült, kelesztőtálba tesszük, és lefedve 20 percet pihentetjük. Ezután átgyúrjuk, duplájára kelesztjük.
A tésztát táblára borítjuk, megformázzuk, majd tiszta, lisztezett konyharuhával bélelt kosárba téve legalább 1 órát kelesztjük.
A sütőt az öntöttvas lábassal együtt előmelegítjük 200-220 fokra. A megkelt tésztát óvatosan a lábasba fordítjuk, a tetejére bemetszést ejtünk, majd lefedett edényben 40-45 percig, forró sütőben sütjük. A sütés befejezése előtt 10 perccel a fedőt levesszük, a kenyér tetejét kevés vízzel megpermetezzük, így sütjük szép barnára.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni.




Áldott, békés karácsonyt kívánok! 

Babette

2014. december 8., hétfő

Töltött káposzta kemencében sütve

A recept megjelent a Kifőztükben

Töltött káposzta kemencében sütve, páratlan finomság. Baráti társaságunk gyakran jön össze egy-egy közös sütögetésre. Most is így történt. 5 féle káposzta főtt egyszerre a kemencében. Ki-ki a szája íze, a családi hagyomány, titkos összetevők szerint fűszerezte, készítette, szívét lelkét beletette. Karácsonyra tökéletes megoldás a kemencében sütni-főzni.  Én most nagymamám receptjét osztom meg veletek. Emlékezzünk a nagyikra, a remek receptekre, a kedves együtt töltött időkre....így karácsony felé....



Hozzávalók kb. 20 db töltelékhez:

1 közepes fej káposzta
1 kg savanyú káposzta
1 kg sertés dagadó és marhahús darálva vegyesen
50 dkg füstölt hús vagy füstölt húsos csont
kisebb darab szalonna bőr
15 dkg rizs vagy gersli
só, bors
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 dl paradicsomlé
zsír
pirospaprika







Elkészítés:

A káposztát  sós, forrásban lévő vízbe tesszük, leveleit kissé megabáljuk.
A töltelékhez a zsíron megpirítjuk az apróra vágott hagymát, ha kihűlt a húshoz keverjük, fűszerezzük, majd belekeverjük a rizst is. Minden káposztalevélbe egy evőkanálnyi tölteléket teszünk, felcsavarjuk. Az edényünk aljába, amiben a káposztát főzni fogjuk kisebb darab szalonna bőrt teszünk. Megszórjuk egy adag savanyú káposztával. Erre rakjuk szép sorban a töltelékeket. Közé tesszük a füstölt hús darabokat. A tetejét beborítjuk a maradék savanyú káposztával. Felöntjük annyi vízzel, ami bőven ellepi, ráöntjük a paradicsom levet is. Forró kemencében legalább 3 órán keresztül főzzük-sütjük. A A zsíron kevés liszttel és a pirospaprikával vékony rántást készítünk, ráöntjük a káposztára alaposan megforgatjuk a fazekat jobbra-balra(kavarni nem szabad) , hogy a rántás mindenhová eljusson. Még fél órát hagyjuk a kemencében így. 

A kemencében jó barátságban megfér egymás mellett a kenyér és a káposztás fazék. 
Próbáljátok ki az egyik  kenyér receptemet hozzá:
kenyér receptek




2014. december 4., csütörtök

Liszt nélküli zabkenyér gazdagon


A recept megjelent a Kifőztük decemberi számában



Tartalmas, liszt nélküli  kenyér, akár karácsonyi reggelihez is...bár nem vagyok vegetáriánus, de Sarah blogját nagyon szeretem. A recept ötletét is  nála találtam ,  egy kicsit felturbóztam aszalt gyümölcsökkel, és könnyebben beszerezhető hozzávalókkal. A dió, az aszalt meggy, és az aszalt sárgabarack saját termés. A többi egészséges hozzávalókból, pedig igazán remek kenyérkét lehet összedobni. Mániákus sajt rajongóként sós kecskesajtot, vagy valamilyen érett sajtot  ajánlanék hozzá :)

Hozzávalók:
1 csésze dió, mogyoró vegyesen
1 csésze magkeverék ( lenmag,szezámmag,tökmag,
napraforgómag)
1,5 csésze zabpehely
0,5 csésze aszalt gyümölcs(szilva, meggy, sárgabarack, füge, mazsola )
4 evőkanál búzakorpa
2 evőkanál olaj
2 evőkanál méz
1 evőkanál só
1,5 csésze víz





Elkészítés:
A száraz hozzávalókat alaposan összekeverjük. A vizet az olajat és a mézet a keverékhez adjuk. Alaposan összeforgatjuk. Egy edényben legalább két órán át letakarva pihentetjük. Ez idő alatt a víz felszívódik. A magok megduzzadnak. Kenhető masszát kell kapnunk. Ha nagyon száraz lenne, kevés vízzel pótolni lehet. Egy hosszúkás formát kibélelünk sütőpapírral. A masszát beletöltjük. Jól lenyomkodjuk, tömörítjük. Előmelegített sütőben 180 fokon 35-40 percig sütjük.
A formában hagyjuk kihűlni. Másnap szépen szeletelhető, lehetőleg éles késsel.

Boldog készülődést kívánok mindenkinek!

2014. október 30., csütörtök

Rozskovászos kenyér céklapürével


A recept megjelent a Kifőztük novemberi számában



 Hozzávalók:

 30dkg kenyérliszt
 10 dkg teljes őrlésű rozsliszt
 25dkg aktív kovász (rozslisztből)
 25 dkg cékla
 1 teáskanál  só
 1 evőkanál olaj
  kb.2 dl víz




Elkészítés:

 A céklát héjastól alufóliába csomagoljuk, és sütőben puhára sütjük. Meghámozzuk, majd az olajjal pürésítjük, kihűtjük.
A kenyér hozzávalóit a kihűlt céklával együtt nagyobb dagasztótálba tesszük, és kézzel vagy géppel kidagasztjuk. A kovászos kenyértészta mindig egy kicsit ragacsosabb, így a folyadékkal érdemes óvatosan bánni. Ha elkészült, kelesztőtálba tesszük, és lefedve 40 percet pihentetjük. Ezután 30-30 perc elteltével még kétszer átgyúrjuk.
A tésztát táblára borítjuk, megformázzuk, majd tiszta, lisztezett konyharuhával bélelt kosárba téve legalább 3-4 órát, vagy hűtőben egy éjszakát kelesztjük.
A sütőt az öntöttvas lábassal együtt előmelegítjük 200-220 fokra. A megkelt tésztát óvatosan a lábasba fordítjuk, a tetejére bemetszést ejtünk, majd lefedett edényben 40-45 percig, forró sütőben sütjük. A sütés befejezése előtt 10 perccel a fedőt levesszük, a kenyér tetejét kevés vízzel megpermetezzük, így sütjük szép barnára.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni.


A nyers kenyértészta nagyon szép élénk színű. Sülés közben is megtartja a színét. A kész kenyér inkább már barnás, bordós színű. Mély, intenzív színű őszi gyönyörűség :) Az íze pedig enyhén céklás,  a kovásztól pedig kellemesen savanykás.


2014. október 9., csütörtök

Őszi kenyér



A recept megjelent a Kifőztük októberi számában

Hozzávalók 1 db kerek kenyérhez:

20 dkg kenyérmag
1,2 dkg friss élesztő
15 dkg teljes kiőrlésű tönköly liszt
10 dkg világos rozsliszt
25 dkg BL 80 kenyérliszt
fél pohár joghurt
 2 dl víz
3 mokkáskanál só

Továbbá:
1 fej lila hagyma
1 teáskanál méz
1 evőkanál kacsa zsír
1 teáskanál vaj
1 kis fürt piros szőlő (elhagyható)
2 marék dió, mogyoró apróra vágva , megpirítva



Elkészítés:
A lila hagymát apróra vágjuk, a vaj, zsír keverékén lassú tűzön megsütjük, közben a mézzel ízesítjük. Kihűtjük. A Diót, mogyorót apróra vágjuk, száraz serpenyőben megpirítjuk. 
A kenyér tészta hozzávalóiból tésztát dagasztunk. A dagasztás vége felé beleteszünk 8-10 szem kék szőlőt, ami csodásan megfesti az egyébként is barnás tésztát. A végén  belegyúrjuk a magokat, a kihűlt sült hagymát. 
A tésztát langyos helyen duplájára  kelesztjük. A megkelt tésztát kezünkkel ellapogatjuk. Megszórjuk a maradék szőlőszemekkel és óvatosan, hogy a szemek ne törjenek cipót formázunk a tésztából. Szakajtóban újra kelesztjük 30 percet. Előmelegített, forró vaslábasba borítjuk, fedővel lefedjük. 20 percig 220 fokon, további 20-30 percig 200 fokon sütjük.Mielőtt kivesszük, 5 percig fedő nélkül hagyjuk sülni.
Önmagában is nagyon finom, de egy sósabb kecskesajt méltó kiegészítője ennek az őszi kenyérnek.



2014. október 1., szerda

Kovászos kenyér

A recept megjelent a Kifőztük szeptemberi számában

Hozzávalók a kovászhoz:
kenyérliszt
víz

Hozzávalók a kenyérhez:
50 dkg kenyérliszt
30 dkg aktív kovász
1 csapott evőkanál só
1 evőkanál olaj
kb. 3 dl víz



Elkészítés:

 A kenyér sütése előtt legalább 8-10 nappal kezdjük el a kovászunkat elkészíteni.
Ehhez szükségünk lesz egy tiszta, steril, nagyobb befőttes üvegre. 
Az üveget érdemes üresen megmérni, majd alkoholos filctollal ráírni az aljára a súlyát, így mindig tudjuk, hogy hány dkg kovászunk van éppen.
Az egész művelet nagyon egyszerű. 25 gramm lisztet és 25 gramm langyos vizet elkeverünk a befőttes üvegünkben, és lefedve meleg helyen hagyjuk 24 órát. 
Ezt a műveletet minden nap megismételjük.Minden nap megetetjük a kovászunkat 25 gramm vízzel, és 25 gramm liszttel. A 2. napon a kovászunk éledni kezd, bugyborékol, habosodik. Ez jó jel, azt jelenti a kovászunk él. A további etetések alkalmával látni fogjuk milyen szépen emelkedik az üvegben a tésztánk. Ha a tészta visszaesik nem kell megijedni, ilyenkor a kovász lecsendesedik, nem aktív. A 6. napon már érett kovászunk van. Itt a kovász súlya kb 30 dkg. A kenyérsütést megelőző este vegyünk ki a kovászunkból 15 dkg-ot. A maradékot etessük meg pár evőkanál vízzel és liszttel és a következő felhasználásig tegyük hűtőbe. 

A 15 dkg kovászunkat tehát előző este etessük meg 10 dkg liszttel és 5 dkg vízzel. Ez az elő tészta egy kicsit sűrűbb állagú lesz. Letakarva hagyjuk a konyhában reggelig. A kenyér többi hozzávalóját is egy nagyobb dagasztótálba tesszük, és kézzel vagy géppel kidagasztjuk. A kovászos kenyértészta mindig egy kicsit ragacsosabb, így a folyadékkal óvatosan bánjunk. 

A kész kenyértésztánkat  kelesztőtálba tesszük és lefedve pihentetjük 40 percet. Ezután átgyúrjuk még 2x 30 percenként.


A tésztát  táblára borítjuk, megformázzuk, egy kosarat kibélelünk tiszta lisztezett konyharuhával, és legalább 2-3 órát kelesztjük. A sütőt az öntöttvas lábassal együtt előmelegítjük 200-220 fokra. A megkelt tésztát óvatosan belefordítjuk a lábasba, tetejére bemetszést ejtünk, lefedjük, 40-45 percig sütjük forró sütőben. A sütés befejezése előtt 10 perccel a fedőt levesszük, a kenyér tetejét kevés vízzel megpermetezzük, így sütjük szép barnára.
Rácsra téve hagyjuk kihűlni.



2014. augusztus 27., szerda

Sült almapürés madeleine


A hosszú kirándulós napok során nemcsak gombát , de zamatos, igazán finom vadalmát is szedtünk. Jutott bőven a kosárba, meg a sütibe is :)



Hozzávalók:

10 dkg vaj
1 mk. sütőpor
10 dkg simaliszt
3 dkg zabliszt
12 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
2 tojás

Az almapüréhez:
3 közepes alma
1 teáskanál vaníliás cukor
1 evőkanál cukor
csipetnyi fahéj, karámom
1 evőkanál vaj



Elkészítés:
Először az almapürét készítjük el. Az almákat negyedekbe vágjuk, magházukat eltávolítjuk. Tepsibe rakjuk. Megszórjuk a cukrok keverékével, meghintjük a fűszerekkel, végül a vajat is rámorzsoljuk. Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Még melegen botmixerrel pürésítjük. 
Amíg a püré hűl elkészítjük a tésztát.

A cukrot a tojásokkal habosra keverjük. Ezután óvatosan hozzákeverjük a sütőporos lisztet és az olvasztott  vajat. Végül beleforgatjuk a kihűlt almapürét is. Ez a mennyiség 3 nagyobb evőkanálnyi.
A formánkat kikenjük olvasztott vajjal, kilisztezzük, majd megtöltjük kb. a háromnegyedéig. Előmelegített sütőben 180-190 fokon sütjük, amíg a sütemény szélei szépen nem kezdenek el barnulni.
Nekem nincs igaz madeleine sütőm, de van sok kis apró formám, így ebben sütöttem meg.
Extraként olvasztott csokiba mártottuk, úgy is nagyon finom :)




2014. július 13., vasárnap

Sült hagymás vágott cipó




Vajon sült hagymával készült ez a rusztikus kis vágott cipó. A napokban házi túrót készítettem, amiből sok savó maradt vissza. Szeretem a kenyérbe és a péksüteményekbe is használni. Igaz ritkán kerül rá sor, mert a tejet általában elfogyasztjuk.




Hozzávalók:

60 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
3,5 dl savó , ha nincs akkor helyettesíthető joghurt és víz keverékével
1 csapott evőkanál só
2 dkg olvasztott vaj a dagasztáshoz,
továbbá 5 dkg vaj a hagymához
2 fej vöröshagyma




Elkészítés:

A savóból 2 dl -t, a lisztből 20 dkg -ot kimérünk. Alaposan összekeverjük az élesztővel, és egy csipet cukorral. Lefedve hagyjuk, amíg meg nem kel, és a tészta vissza nem esik. Ez fontos művelet. Én szinte minden péksüteményt így készítek, sokkal foszlósabb, lágyabb lesz a tészta. Amíg az elő tésztánk dolgozik, a nagyon apróra vágott hagymát 5 dkg vajon , lassú tűzön megsütjük. Kihűtjük. Amikor az elő tésztánk jó, hozzákeverjük a többi hozzávalót. Lágy, de rugalmas tésztát dagasztunk. A dagasztás befejezte előtt a kihűlt  sült hagymát is jó alaposan beledagasztjuk a tésztába. Lefedve legalább egy órát kelesztjük. 20 percenként átgyúrjuk. Összesen 2x. A harmadik átgyúrás után már elfelezzük a tésztát, és csak egy adaggal dolgozunk tovább. Így megakadályozhatjuk, hogy a nagy melegben túlkeljen a tészta a várakozó tepsin. Amíg az egyik adaggal dolgozunk, addig a maradék tésztát lefedve hűvös helyre tesszük. A sütőt előmelegítjük.
A fél adag tésztát 6 egyforma , kb. 10 dkg-os darabra vágjuk, gömbölyítjük, majd kezünkkel óvatosan hosszúkásra formázzuk úgy, hogy a két végét kissé hegyesre nyújtjuk. tepsire rakjuk, és 30 percig pihentetjük. Sütés előtt egy éles késsel hosszanti irányban mély bevágást ejtünk a cipókon.Legalább 200 fokos sütőbe tesszük.Sütés előtt bőven lepermetezzük vízzel, és a sütő aljába is teszünk egy kisebb tálba vizet. Félidőben a hőt mérsékeljük 180 fokra, és szép barnára sütjük.
Amikor az első tepsit betettük sülni, akkor elővesszük a tészta másik felét, és ugyanúgy járunk el vele, mint az első adagnál. Mire az első adag kisül, addig a második tepsi is szépen megkel, nem fog túlkelni.



Hagymás péksütemény változatokat találtok a blogon még:
Hagymás sajtos kifli

Hagymás burgonyás kifli

2014. június 29., vasárnap

Túrós málnás leveles batyuk


Hozzávalók 24 db -hoz:

1 csomag leveles tészta
25 dkg túró
cukor, vaníliás cukor ízlés szerint
1 csipet só
fél citrom reszelt héja
1 bögre friss málna
1 tojás
vágott mandula

Elkészítés:
A leveles tésztát kinyújtjuk, 24 egyforma négyzetté vágjuk.  A túró tölteléket elkészítjük. A tészta széleit körbe lekenjük a felvert tojással. Egy evőkanálnyi tölteléket ráhalmozunk, megszórjuk málnával, háromszögre hajtjuk, villával jól lenyomkodjuk a széleket. A tetejét tojással kenjük, megszórjuk vágott mandulával, forró sütőben készre sütjük. 




2014. június 26., csütörtök

Zsemle kenyérmaggal sütve


A recept megjelent a Kifőztük június számában





Hozzávalók 7-8 db 9-10 dkg-os zsemléhez:

40 dkg liszt (kenyérliszt)
1-1 dl langyos tej-víz
1,5 dkg élesztő
csipetnyi  cukor
1,5 teáskanál só
10-15 dkg kenyérmag
 0,5 dl olaj vagy olvasztott vaj.
3 evőkanál magkeverék

Elkészítés:

A kimért mennyiségből elveszünk 1 dl vizet, 10 dkg lisztet, az élesztőt és az eddig hűtőben tárolt kenyérmagot. Alaposan összekeverjük a csipet cukorral, és letakarva szobahőmérsékleten tartjuk 1-1,5 órát. Ez alatt a tészta felfut, hólyagot vet. Hozzávegyítjük a többi hozzávalót, és kézzel, vagy géppel, rugalmas, de a kenyérénél jóval lágyabb tésztát dagasztunk. Letakarva kelesztjük egy órát. Félidőben egyszer átgyúrjuk, így még rugalmasabb lesz a tésztánk. Ha a tésztánk megkelt, lisztezett deszkára borítjuk. 7-8 egyforma darabra vágjuk, gömbölyítjük. Egy kis tálkában összekeverjük a magokat. A megformázott zsemlék tetejét megforgatjuk benne. Ezután tesszük a kerek sütőformába. Ismét kelesztjük 30-40 percet. Vízzel alaposan megspricceljük.Előmelegített, forró gőzös sütőben sütjük 200 fokon, majd 15 perc elteltével a hőt visszavesszük 180 fokra. Így sütjük készre.

Kenyérmag híján keverjünk össze előző este 10 dkg lisztet egy csipet élesztővel, 1 dl vízzel. Takarjuk le, és szobahőmérsékleten hagyjuk egy éjszakán át. Adjuk a tésztánkhoz a kenyérmag helyett.

A kenyérmagról itt olvashattok.


2014. május 29., csütörtök

Zsenge zöldborsó leves


Kell ehhez recept? Nem hiszem. 

Zsenge kerti zöldségek, ami éppen terem a kertben a borsó mellett. A répa, zöldség, apróbb mangoldlevél, a friss hagyma, fokhagyma szár.  A hozzávalókat tetszőleges méretűre formájúra vágjuk. Pár perc alatt előpároljuk majd vízzel felöntjük. Sózzuk, ízesítjük kedvünk szerint. Roppanósra főzzük. Végül friss petrezselyemmel megszórjuk. Mmmmm....minden nap megenném :)
Hedonisták megdobhatják egy tojásról készített friss tésztával, grízgaluskával.