Burgonyás tejfölös kenyér vaslábasban sütve






Második alkalommal próbáltam ki az öntöttvas lábasomat. Nagyon meg vagyok vele elégedve. Szeretjük a rusztikus kenyereket, aminek van héja. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az edelényi Tájház kemencéjében gyakran süthetünk. Annyira megszoktuk, szeretjük, hogy próbálok itthon is hasonló állagú kenyeret sütni. 


Még tavaly kipróbáltam a gránitlapot, ami szintén nagyon jó..Feltéve, ha a gázszolgáltató is nagyon jó. Mert nálunk nem nagyon jó :(  
Sajnos a gáz minősége gyenge, és nem mindig elég a fedetlen kenyérnek. Inkább kiszárad, mint jól megsülne.


De térjünk át az öntött vas lábasra. 
Mindig a sütővel együtt melegítem fel a lábast. Jó forróra. A fedővel együtt. Ez 30-40 perc. 
Nekem kb. egy 5 literes ,magas falú lábasom van, amibe 1,5 kg súlyú kenyér pont belefér. Természetesen kevesebb is, de a 1,5 kiló a tetejéig kitölti a lábast.






A kenyér receptje:

25 dkg öreg tészta, vagy az előző kenyérből eltett kenyérmag
1,2 dkg élesztő
25 dkg főtt áttört burgonya
1 dl a burgonya főzőlevéből
1 dl langyos víz
2 nagy evőkanál tejföl
60 dkg bl 80-as liszt
3 mokkáskanál só
1 kevés méz
2 evőkanál olvasztott vaj, vagy 2 evőkanál olaj

Elkészítés:
Az öreg tésztát ,az élesztőt, a kimért mennyiségből 1 dl langyos vizet, 10 dkg lisztet a mézet jó alaposan összekeverünk. Galuska sűrűségűre. Lefedve állni hagyjuk addig, amíg felfut. Ez kb. 1- 1,5 óra.
A többi hozzávalót belekeverve rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva duplájára kelesztjük. 20 perc elteltével átgyúrjuk.
Ha megkelt kis cipót formázunk, varrattal felfelé kelesztőkosárban ismét a duplájára kelesztjük. Ez nagyjából 40-45 perc. Sütés előtt a sütőt a vaslábassal együtt előmelegítjük, felforrósítjuk. Ez nagyon fontos, mert így fogunk szép magas kenyeret kapni. 
A tésztát óvatosan a forró edénybe borítjuk, tetszőleges bemetszést ejtünk rajta, vízzel alaposan lepermetezzük, a fedőt rátesszük. Így sütjük 30 percet, majd a hőmérsékletet 200 fokra mérsékeljük. További 15 percet, majd fedő nélkül még 5 percet sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
A megsült kenyeret óvatosan egy konyharuha segítségével kifordítjuk, rácsra téve hagyjuk kihűlni.







Megjegyzések

  1. Ez a kenyér úgy tökéletes, ahogy van! :) Csodaszép képeket készítettél róla!

    VálaszTörlés
  2. Csodás kenyeret sütöttél...most is :)

    VálaszTörlés
  3. Milyen zsiradékkal kened ki a vaslábast?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármilyen zsiradék megfelel. Ez a lábas nem mázas, így nem voltam biztos benne, hogy nem ragad -e bele a kenyér, ha nem kenem ki. Ennél a kynérnél jóféle házi zsírral kentem ki.

      Törlés
    2. Babette, próbáld ki majd kencézés nélkül.
      Az én kenyereim is öntöttvasban sülnek, álltalában dnk, de ma este rendes dagasztott változat, és nem kenem ki az edényem. A kenyerek pedig épen szállnak ki belőle.

      A fotóid mint mindig a leg-keg-leg jelzőket követelik ki maguknak.

      Törlés
  4. Istenem, de csodás ez a kenyér! Mentem:) Hiányzol..

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések