Mandulás csokoládé álom
Ezzel a névvel nyerte meg a Borsodi Tájház kemencés Baráti köre és a Művelődési Központ által szervezett sütemények versenyét ez az álom. Szerzője, legalábbis a piskótának Julia Child , megálmodója, és kivitelezője, pedig Kissné Eperjesi Katalin. A Paszternák János cukrászmester vezette zsűri egyöntetű véleménye érthető. Mivel szervezője, végén már kóstolója is voltam az eseménynek, mindenképpen meg kellett sütnöm nekem is. Mennyei. A receptet, amit a nyertestől kaptam ide másolom. csak ajánlani tudom mindenkinek.
Egyetlen értelmes fotó, még a húsvéti ünnepekben készült. Én torta formában sütöttem, a versenyen kockára vágva tálalták.
Hozzávalók a piskótához:
220 gr. étcsokoládé ( 70%)
220 gr. vaj
1,5 kávéscsésze cukor
2 evőkanál porcukor
6 tojás
1,5 kávéscsésze liszt
2/3 csésze darált mandula ( durvára törve még finomabb)
4 kávéskanál rumaroma
csipet só
1 evőkanál holland kakaópor
Elkészítése:
A vajat egy keverőtálban alaposan kikeverjük a cukorral,majd hozzáadjuk a tojások sárgáját és habosra verjük. A tojások fehérjét egy csipet sóval felverjük, közben adagoljuk hozzá a porcukrot. Gőz fölött megolvasztjuk a csokit, fél percig hűlni hagyjuk, majd a tojássárgájás keverékhez öntjük. Ezután sorban hozzáadjuk rumaromát, darált mandulát, a lisztet, a kakaóport, végül óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot. utóbbit már csak kézzel dolgozzuk el, az előzőeket géppel. Sütőpapírral kibélelünk egy közepes méretű tepsit, vagy egy 26 cm -es tortaformát, majd kb. 30 percig sütjük vigyázva, hogy ne szárítsuk túl. Gáztűzhely sütőjében 4-5-ös fokozaton.
Hozzávalók a krémhez:
4-5 tojás
20 dkg cukor
2 csomag vaníliás cukor
10 dkg étcsokoládé (70 %)
2 evőkanál holland kakaópor
20 dkg vaj
mandula aroma (el is maradhat)
Elkészítés:
Az egész tojásokat a cukorral, a vaníliacukorral, egy fém keverőtálba tesszük és gőz fölött habos krémmé főzzük.( Ez kb. 20-30 percig tart, akkor jó, ha már teljesen világos színű, egészen besűrűsödik, illetve kicsit elkezd összeesni) levéve a tűzről hűlni hagyjuk. Egy másik fém tálban megolvasztjuk a csokit, kicsit hűlni hagyjuk, majd a főzött krémhez keverjük. Ezután hozzáadjuk a kakaóport, géppel összedolgozzuk. ha teljesen kihűlt, hozzáadjuk a vajat, majd géppel habosra keverjük.Végül megkenjük vele a torta/sütemény tetejét. Kakaóporral díszítjük a tetejét.
A nyertes sütemény Kissné Eperjesi Katalin munkája |
Köszönöm. Találó a neve: ÁLOM. Nagybetűvel.
VálaszTörlésBabett ez gyönyörű álom, csak egy kérdésem van, mekkora kávéscsésze űrtartalma, mert nekem 3-féle méret is van...
VálaszTörlésIgen az nekem is többféle van. Én a 1,5 dl-es csészét használtam.
TörlésKöszönöm!
VálaszTörlés