Hagymás burgonyás kifli
Tudom, tudom, hogy nyár van. Meg meleg. Meg "nem kapcsolom be a sütőt úgyse pedig úgy megennék valamit" állapot uralkodik mindenkin. De ezt ne hagyjátok ki. Mert nagyon finom. Most amúgy is jön valami eső féle- igaz itt még híre sincs- attól hűvösebb lesz. De nem lehet salátán élni egész nyáron. Néha kell egy kis szénhidrát :) Nem ???
Már egy hete az orromban van az egyik üzletünkben frissen sülő hagymás kifli íze. Vettem, ettük, megettük. Jó volt. Tudjátok, amit fagyasztóból kivéve sütnek. Na az. Pont az. Gabi barátnőmmel, "nővéremmel" meg is beszéltük, hogy sütni kéne :D
Ez meg pont majdnem olyan.....gondolkodtam, milyen tészta is lenne erre a legalkalmasabb. Mindenképpen lágy, foszlós. Ezért került bele burgonya és olaj.
Hozzávalók 12 db-hoz:
60 dkg liszt
2,5 dkg élesztő
3 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
3 nagy evőkanál főtt , áttört burgonya vagy maradék püré
3 evőkanál olaj
kb. 3 dl tej, nem biztos hogy kell, lisztfüggő!
továbbá:
1 evőkanál olaj
1 evőkanál vaj
1 -2 nagy fej vöröshagyma
Elkészítés:
A hagymát nagyon apró kockára vágjuk. A vaj-olaj keveréken lassú tűzön ropogósra sütjük. Nagyon lassú tűzön. Ez akár 10 perc is lehet. A krumplit, ha nincs előfőzzük, megtörjük, kihűtjük.
A dagasztó tálunkba szitáljuk a lisztet , közepébe mélyedést készítünk. Ide morzsoljuk az élesztőt, megszórjuk a cukorral, a kimért langyos folyadékból öntünk rá egy keveset, elkeverjük az ujjunkkal, betakargatjuk és megvárjuk,amíg az élesztős kovász szépen feljön.
Ezután hozzáadjuk a többi hozzávalót. Lágy tésztát dagasztunk. A dagasztás végén a kihűtött sült hagymát is hozzákeverjük. pár perc alatt beledagasztjuk a tésztánkba.
Letakarva duplájára kelesztjük. Ezután 12 egyforma darabba vágjuk, gombócokat formálunk,majd ismét pihentetjük 10-20 percet. Ezalatt a sikérszálak szépen megnyúlnak és nagyon könnyen lehet dolgozni a tésztával.
Egyesével hosszú ovális alakúra nyújtjuk, feltekerjük, majd még nyújtogatjuk így is, hogy szép vékony formás kis kiflik legyenek.
Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Letakarjuk, kelesztjük 25 percig. Ezalatt a sütő is felmelegszik.
Forró, gőzös sütőben sütjük szép barnára.
Érdemes a tésztával 2x-re dolgozni, hogy a kiflik ne keljenek túl.
Konklúzió: az eredetire nagyon hasonlító példányokat kapunk :D :D :D
Babette, máris az orromban érzem az illatát én is:) Csodásak a fotóid is:)
VálaszTörlésValóban isteni illata van :)
TörlésBrutál finom lehet, ezt ki kell próbálnom! A képek csodásak:))
VálaszTörlésBöbe! próbáld ki bátran, nem fogsz csalódni :)
TörlésCsodálatosak és a fotóid is! Gratulálok hozzá! :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésPersze hogy nyáron is kell ilyen csodás finomságokat enni! :) Tényleg szinte érezni az illatát, nagyon finom! :) És csodásak a fotók! :)
VálaszTörlés:)
TörlésKenyeret sütöttem már hagymával, tudom, nagyon finom. Így kifliben pedig csak el tudom képezlni, hogy még jobb lehet... Guszta nagyon!
VálaszTörlésIgen, kenyérben is nagyon finom :)
TörlésÍgy, ahogy van, fotókkal, írással - teljesen kész vagyok :-)
VálaszTörlésViki! Ez olyan neked való :)
TörlésHmm, looks delicious! I found this photo on Pinterest that brought me here and with google translate i could understand a lot of thing, but i have a request to make to you: could you translate this recipe for English or Spanish? If not, that's fine too :) but i really want to do in my home! Thanks, lovely blog! best regards from Brazil :)
VálaszTörlés