Pudingos csiga



Még a "nagyontavaszváró" hangulatban is jólesik néha egy kis meleg,kényeztető kalács. Pudingos csiga, mégpedig házi pudinggal készítve. 


Hozzávalók a tésztához:

25 dkg liszt
1,5 dkg élesztő
1,5 dl langyos tej
3 dkg olvasztott vaj
3 dkg cukor
1 kisebb tojás
csipet só


A pudinghoz:
5 dl tej
8 dkg cukor
2 evőkanál kakaópor
4 evőkanál keményítő
2 tábla étcsokoládé 

Elkészítése:
A pudingot célszerű előző nap, vagy a készítés előtt pár órával elkészíteni. 

A tejet felfőzzük. Közben a cukrot, kakaóport , keményítőt, összekeverjük egy kevés hideg tejjel, amit előzőleg a kimért 5 dl-ből vettünk el. A felforralt tejhez hozzákeverjük ezt a keveréket, 2-3 percig főzzük, majd a tűzhelyről levéve belekeverjük a darabokra vágott csokoládét. Addig keverjük, amíg teljesen el nem olvad benne a csoki. Nagyobb lapos tányérra simítottam, hogy hamarabb kihűljön.


A tésztából lágy kalácstésztát dagasztunk. Langyos helyen duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán téglalap alakúra nyújtjuk, megkenjük a kihűlt pudinggal. Feltekerjük, és kisebb darabokra vágjuk. Fektetve, vagy állítva elhelyezzük a sütőlapon. 180 fokos sütőben sütjük szép aranybarnára.

Természetesen hagyományos pudingporral is elkészíthető.






Megjegyzések

  1. Gyönyrűek a fotók! Azta-paszta! A pudingom köszöni szépen a dícséretet! :)

    VálaszTörlés
  2. A rossz idő is megérkezett a finom meleg kalácshoz :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lehet! Csodás fotók!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a receptet. Hamarosan elkészítem, nem úgy néz ki, hogy jön a tavasz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! sajnos lehet, hogy nem is lesz tavasz :(

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések