Malackák kenyértésztából - vendég poszt
Egy nagyon "kedves " barátom készítette ezeket a , jópofa zsemléket még tavaly újévre. Levélben elküldte nekem a fotókat és a leírást is róla. A Kemencetűzön már tavaly fent volt, de úgy gondoltam itt is megmutatom nektek.
Fogadjátok szeretettel a "kedves barát" írását , fotóit és süssétek meg Ti is!
Az alap ötlet nem az enyém, mint a népmesék, úgy alakult ki a recept. Láttam, hallottam, s átalakítottam a magam módján. Pesten, a Garay piacon árulták a két ünnep között, kenyér méretű változatait, a tészta pedig a testvérem (gyors) kenyértészta receptje.
Tészta: 2 bögre sima- és 2 bögre rétes liszt (kb. 50 dkg), 1 csg. instant élesztő, 1 kávés kanál só, 1 kávés kanál cukor összekeverve. Ebben elmorzsolunk 2 evő kanál zsírt vagy vajat. Hozzá öntünk egy bögre vizet, majd felverjük. Kb. 40 perc kelesztés után 7 részre osztjuk.
Formázás: Egyenként kigyúrjuk, hatból zsemlét formálunk, melyeket kicsit oválisra sodrunk.
A hetediket 2-3 mm vastagra nyújtjuk, kerek szaggatóval orrokat, késsel 12 db. háromszöget, fület vágunk, hat csíkból farkat sodrunk. Ujjunkkal nyomjuk az előtte megvizezett helyére az „alkatrészeket”, orrlukat kötőtűvel, szemeket pedig egész borssal alakítunk ki. A tepsibe helyezéskor kicsit szorítsuk meg a derekánál (oldalt) a malacokat, így a sonkák formája is utánozható (ha be nem hízzák, amikor kelnek).
Sütés: A következő, kb.15-20 perces kelesztés alatt előmelegített sütőben, kb.20-30 percig lassú tűzön, majd pirulásig magas tűzön sütjük. Ha kész, ecsettel bevizezzük a hátukat-pofájukat, hogy fényes legyen.
Gázsütőben készült, először kb. 4 es fokozaton 20 perc, majd 20 perc 7-es fokozaton, de azt hiszem mindenkinek a saját sütőjét ki kell tapasztalni.

.
Nagyon jó a kis pöndöri farkinca, hegyes fül ;-)
VálaszTörlés