Rozskovászos tönkölykenyér


A recept megjelent a Kifőztük augusztusi számában



Hozzávalók 24 cm-es edényhez
20 dkg aktív, erős rozskovász (teljes kiőrlésű lisztből)
40 dkg tönkölyliszt
2,5 dl langyos savó vagy író
2 teáskanál só

A kovászt dagasztógépbe tesszük, a savóval elkeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet. Lazán összevegyítjük, és állni hagyjuk 30 percet. Ezután hozzáadjuk a sót is. A szokásos kenyértésztánál lágyabb, de nem ragadós tésztává dagasztjuk. Lisztezett tálba tesszük, letakarva kelesztjük. 3-4-szer átgyúrjuk, hajtogatjuk 1/2 óránként. Ezután kerek cipóvá formázzuk, és lisztezett kelesztőkosárba rakjuk, majd több órán át kelesztjük; az idő függ a kovász erősségétől és a hőmérséklettől is.
Amikor a tészta szépen megemelkedett, a sütőt az öntöttvas lábassal együtt előmelegítjük 250 fokra. A tésztát óvatosan a forró edénybe borítjuk, tetszőleges bemetszést ejtünk rajta, vízzel alaposan lepermetezzük, a fedőt rátesszük. Így sütjük 30 percet, majd a hőmérsékletet 200 fokra mérsékeljük. További 15 percet, majd fedő nélkül még 5 percet sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Tipp: a kovász készítése megegyezik az itt leírtakkal, de ehhez a kenyérhez teljes kiőrlésű rozslisztet használunk.


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések